Péteri-tó kör
A Kiskunság egyik legnagyobb madárrezervátumának a petőfiszállási Péteri-tó ad otthont, amely amellett, hogy szikes pusztai környezetben fekszik, még homoki ligeterdők is körbe veszik. Nemrégiben a helyi önkormányzat és a Kiskunsági Nemzeti Park tórekonstrukciót hajtott végre a területen, és a víz körül található kilátókat és tanösvényeket is felújították. Továbbá újabb madármegfigyelők és turistautak létesültek a tó turisztikai vonzerejének növelése érdekében.

A halastavi időszakok
Petőfiszállás határában, az E5-ös főútvonal mellett található a három egységből álló tórendszer, amelyet egykoron halastóként hasznosítottak. A tavak vízutánpótlását jobbára a Dong-ér csatorna biztosította, de így is gyakran kiszáradtak. Az itteni halászati tevékenységet a 60-as évek közepén szüntették be, 1976 óta pedig természetvédelmi oltalom alatt áll a Péteri-tó a körülötte található rétekkel és legelőkkel együtt. Ugyanis a tóparti nagy kiterjedésű nádasokban gazdag madárvilág talált otthonra az elmúlt évtizedekben.

Észak: Vöcsök kutatóház, Monostori csárda, és kilátó
A Monostori csárda szomszédságában található, a Kiskunsági Nemzeti Park Vöcsök kutatóháza, innen indul a mostani túránk. Az egykori tanyasi iskola előtt már a Vöcsök tanösvény első táblája is megpillantható, de mi inkább a forgalmas 5-ös út menti sétát válaszuk, hogy a körtúránk méltó befejezése legyen majd a tanösvény.

Kb. 10 percnyi séta után érjük el az egykor szebb napokat látott csárda épületét, s majd azt a szekérutat, amely a tó északi széléhez vezet. A Péteri-tó szegélyzónájában sétálva hamarosan az utunkba akad a Kiskunsági Nemzeti Park egyik új attrakciója, amely egy vízfelületre néző kilátó. A modern épület mellet emlékoszlop és egy ismertető tábla is látható. Egyébként alacsony vízállás eseten még jól kivehető a 2018-ban elbontott töltés maradvány, amely a tavat osztotta két részre.
Nyugat: A Meizl Ferenc tanösvény
Tovább folytatva az utunkat a vizenyős terület északi csücskében érjük el az újonnan létesített Meizl Ferenc tanösvény kiinduló pontját és parkolóját. A Kiskunsági Nemzeti Park legfrissebb tanösvényét 2021-ben adták át, és a kiváló helyi természetvédő aktivista, pedagógus Meizl Ferenc nevét viseli. A zöld T betűt követve hamarosan több információs táblákba botlunk, ezeken a névadó munkásságáról, mocsári élőhelyekről, a homoki őshonos és tájidegen fás szárú növényeiről olvashatunk bővebben. Minden információstáblán egy Qr-kódot is találunk, erről bővebb tartalmak tölthetők le, és játékos feladatokat oldhatunk meg a segítségével. A tanösvény végét egy madármegfigyelő jelzi, ahonnan a helyi madárvilágba nyerhetünk bepillantást.

Nem messze egy nagyobb kilátó is látható, ahová megéri kitérőt tenni, ugyanis az itteni régi kilátót szintén felújították, és a tó legszebb panorámája tárul elénk a középső szintről. (A legfelső rész egyelőre le van zárva!) Az építmény mellet még egy csónakosfejfa is áll, rajta egy búcsúzó szöveg olvasható.