Honfoglalás Emlékei

 

   

   A Lakitelek, Árpádszállás megállóhelytől Pusztaszer, Árpád-halomig vezető túraútvonal eredetileg a honfoglalás millecentenáriumára készült el a Bács-Kiskun Megyei természetbarátok munkája nyomán. Az évtizedek múlása során sajnos feledésbe merült ez a túraútvonal. Végül egy lelelkes társaság és a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség felkarolta az útvonalat, és együtt megkezdték a szakaszok felújítását.

domb (4).jpg

 


Lakiteleki Holt-Tisza mentén

   Az útvonal kezdőpontja stílusosan a Lakitelek Árpádszállás nevezetű vasúti megállóhelye, ahol a megkopott zöld sávok még valamennyire megtalálhatóak a villanyoszlopokon. Leérve a holtág partjára a jelzések követik a vizet, e szakaszon a Kontyvirág tanösvénnyel együtt halad az utunk. A hatalmas ártéri fák között sétálva megnyugtatóan hat az itt kanyargó holtág. (A tanösvénnyel egy korábbi cikkben már bővebben foglalkoztam.)

   Rövid sétát követően a Kiskunsági Nemzeti Park legbecsesebb és egyben a legjobban féltett területegységére érkezünk, ugyanis a lábunk előtt terül el a Szikra és az Alpári-rét elnevezésű tájegység. Az itt húzódó hullámtéri kaszálók még ma is őrzik az évszázados, természetes tájképet. A néhol járhatatlan terepért kárpótol bennünket a horizont fölé magasodó tiszaalpári templom látványa.

 

Tiszaalpár, a természet és történelem harmóniája

   Utunk 6. kilométerénél a turistaút jobbra fordul, és a Lakiteleki Holt-Tiszát felváltja az alpári társa mellettünk.

(Figyelem, az itteni lapos szakasz nagy esősözések követően nehezen vagy egyáltalán nem járható!)

 
093_1.jpg

 

   Ha beértünk a településre, akkor hamarosan kirajzolódik az itteni földvár markáns dombja, de előtte még a rét legnagyobb vizes élőhelye is látogatásra csábít. Ajánlott elsőként a Várdombra felkapaszkodni, ugyanis innen a környék egyik legszebb panorámája tárul elénk. Jó képzelőerővel megelevenedik a honfoglalás-kori állapotokat idéző tájkép, amelyet Árpád is láthatott a győztes alpári csata után. A település első lakói már az újkő-korban megtelepedtek itt, ennek állít emléket az ásatások során előkerült anyagból rekonstruált falut bemutató mini „skanzen”. A másik domb tetején áll egy barokk templom, amelyet 1755-ben építettek, s a különlegessége az, hogy Máriának, a Jótanács anyjának tiszteletére szentelték fel. A templomkertben található még egy a millecentenáriumra készített Árpád-szobor is.

 

   Ha pedig végeztünk a domboknál, akkor irány a víz, ugyanis a tiszaalpári Nagy-tó madártani szempontból az egyik leggazdagabb élőhely a környéken. A tó mai vizes arcát a terület átrendezésének köszönheti, mióta átáramlik a víz az egykori tőzegbányából és a holtágból, halak is megjelentek itt. Az utolsó alpári látnivaló az itteni festői szépségű holtág. A Tisza szabályozása során az 1850-es években átmetszéssel kialakított holtág partja mellet sétálva mindig érdekes élővilágba botlunk. Sajnos a régi piros keresztjelzések itt már lekoptak, ezért érdemes a mellékelt térkép alapján tájékozódni a következő szakaszokon.

A megyehatár kunhalmai

   Kalandozásainkat az Alpárral az évek során összenőtt Tiszaújfaluban folytatjuk, itt csak annyira kanyarodik be a nyomvonal, hogy egy boltot útba ejtsünk, vagy esetleg kihasználjuk az itteni kiszállási pont lehetőségét.

   Egy kis idő múlva egy kereszt tűnik fel a horizonton, amely egy magaslaton áll és a Tetves-halom nevet viseli, de a környékbeliek Fegyvesként is szokták emlegetni. Továbbmenve, hátulról azaz északi irányból, egy hurokvonalat járva érjük el a megyehatárt. Mielőtt a 4501-es összekötő útra kijutnánk, még a történelem egy fontos darabkája rejtőzik az erdőben, amely a Kő-halom nevet kapta, és valószínűleg egy határhalom volt. A sűrű galagonya és vadkörte bokrokról elnevezett Bokros itteni része már a honfoglalás óta lakott terület. A határvonalon gyalogolva utunkba akad még néhány tekintélyes méretű halom, amelyek közül is kiemelkedik a Pipis-halom a rajta lévő kereszt miatt. Ma már nehéz eldönteni, hogy mire is használták őket, határjel, kunhalom, régi település magaslat vagy temetője volt. De az biztos az erre lakó emberek szemében ezek a magaslatok jelentőséggel bírnak, hiszen az eddigi utunk során látott keresztek mindegyikét felújították valaminek az apropóján.

 

 

   A szakasz egyetlen szikes tava a Gyójai határrészen terül el, és egy kiemelt jelentőségű vizes élőhely, ahol számos védett faj él. Hazánkban jelenleg 23 nemzetközi jelentőségű vizes élőhely szerepel a ramsari listán, amely a vadvizek és a vízimadarak védelmét célozta meg. A csongrádi (bokrosi) Sós-tó 2003-ban került a listára, és a tó területe kb. 770 hektár.

sóstó.jpg

Gátér és a Fehér-tó

   Gátér határába érve még egy halom szegélyezi az utunkat, mielőtt neki vágunk az itteni lapos résznek. A Kisszállási-pusztán kanyargó Csukás-éri-főcsatorna a Duna–Tisza közének egyik belvíz levezetésére szolgáló öntözőcsatornája. A mesterségesen kialakított vízfolyáson átkelvén feltűnik a horizonton a falu templomának tornya is. A települést csak érintő útvonal nem vezet el a falu egyetlen műemlékéhez, de érdemes kitérőt tenni a Szent Anna templomért. Gátér gótikus templomát August József budapesti műépítész építette fel 1929-ben a falu lakóinak adományából.

 

 

   Ahogy az út eléri a Csukás-eret, onnantól a vízfolyás partján haladjunk. Az itteni festői part védettségén a Nemzeti Park is munkálkodik. A főcsatorna mellet, a mezőgazdasági terület közepén egy régi, málladozó korpusz látható. Feltehetően a csanyi Historia Domusban is említett, 1810-ben állított Bodor-kereszt magaslik ki itt a Fehértói-pusztából.

kunkereszt_2.jpg

 

   Elérve a csatornaőrházat egy kis zsilip rendszer látható, amely a megyei értékké nyilvánított Fehér-tó és a főcsatorna vízének szinten tartására szolgál. A fehér vizű, szikes vízfelület kiterjedését a 20. századi vízrendezések és a mezőgazdálkodás alaposan átalakította. Így viszont a terület fontos lett az egyes vonuló és telelő madárfajok számára.

Aranyhegy, Alsópéteri és a többiek

   Az utolsó métereken a betonútig az egykor szebb napokat látott tanyaközpont mellet haladunk el. Aranyhegy Pálmonostora egyik területrésze, és régebben boltja is volt a közelben. Elérve a Tömörkényi utat már feltűnik a környék egyik legszebben egyben tartott majorsága, a Sárga major. Az itteni uradalom építtetője Orczy Béla volt, aki a 19. század első felében még klasszicista kastélyt is álmodott ide. Az államosításig a Pallaviciniek is használták a majorságot, s őáltaluk virágzott fel a gazdaság. A kastély és az istállók végül a helyi TSz kezelésébe kerültek, közösségi helyiségként, illetve szolgálati lakásként hasznosították. A Sárga-major, ahogy a helyiek elnevezték, 2000 körül magántulajdonba került, és az új tulajdonosoknak (Héjja család) köszönhetően a kúria rész és egy-két gazdasági épület is megszépült. A birtokon azóta helyet kapott még egy kápolna is, amelyet Szent Ferenc és Szent Klára tiszteletére szenteltek fel.